Nekrológ – Csáki László, iskolaigazgató (1933–2024)
-
Készült: 2024. szeptember 27. péntek
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2024. szeptember 26-án elhunyt Csáki László, iskolánk első, tisztelt és szeretett igazgatója.
Csáki László 1933-ban született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem elvégzése után városunkban kezdte pedagógusi pályáját, ahol 1956-tól matematika-fizika szakos tanárként dolgozott.
Csáki Lászlót 1962-ben, az iskolánk alapításakor nevezték ki igazgatónak. A fejlődő bányászvárosban a fiatal, ambiciózus igazgató megszervezte az akkor még 3-as számúnak nevezett iskola pedagóguskarát, kijelölte oktatási-nevelési programját. Vezetői tevékenységét megfontolt tervezés, szakszerű irányítás, határozott elvárások és emberség jellemezte. Iskolaépítő munkáját egyaránt elismerte a város, a szülők és a szakmai irányítás. Megalapozta iskolánk jó hírnevét, kialakította hagyományait, melyre építkezünk, melyeket ma is folytatunk.
Csáki László 31 tanéven át irányította iskolánkat. Pályája során mindig kiemelkedő elhivatottsággal és felelősségtudattal vezette a tanári közösséget, és diákok ezreinek életére gyakorolt pozitív hatást. Mindenki számára példakép volt. Élete és munkássága nemcsak az iskola és a város történetében hagyott maradandó nyomot, hanem azok szívében is, akik ismerték és szerették őt.
Emlékét örökké őrizzük szívünkben. Nyugodjon békében!