Egyszer régen megtörtént, vagy valamikor a jövőben fog megtörténni, nem tudom. A lényeg, hogy hallottam valahol, valakitől, valamikor. Még talán Barna Béla Bátyám beszélte el nekem. Hogy ő honnan tudja? Lehet, hogy egy vénséges vén anyókától ismeri, vagy egy nagyhatalmú jósnőtől? Talány… na, mindegy!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis család. Anyuka, apuka és egy kisgyerek. Az anyuka, Anna, titkárnő volt, a munkáját néha hazavitte és sokat telefonált. Az apuka, Józsi, kéményseprőként dolgozott. Gyermekük, Karcsi még csak elsős kisfiú volt.
Egy szürke, késő, téli délután Anna ismét otthon dolgozgatott az íróasztalánál. Toll a kezében, papírhalom előtte, telefon a fülén. Józsi a vacsorán ügyködött a konyhában. Karcsi a szobájában kisautókkal játszott. Így telt az idő, Anna végzett a munkájával, a vacsora is elkészült.
A finom sült hús hamar elfogyott. Karcsi fürödni ment, a szülők ezalatt vidáman beszélgettek. Lassan a szobában lévő régi állóóra elütötte a kilencet, a kisfiú aludni ment. A szülők is elkészülődtek a lefekvéshez.
Az éjszaka sötétjében különös dolog történt. Kint süvített a szél, hordta havat. Bent Anna dolgozószobájából mocorgást lehetett hallani, miközben mindenki aludt. Háziállatuk pedig nem volt. Egy apró sötét árnyékú valami jött ki a szobából és áttotyogott az alvó szülőkhöz, bemászott melléjük az ágyba, halkan matatott valamit, majd elaludt.
Másnap reggel Karcsi korábban kelt fel, mint szokott. Apukája már ébren volt, kávét főzött, édesanyja még édesen aludt. Megszokta, hogy Anna készíti a reggeli kakaóját. Beszaladt anyukájához, felkeltette, és szinte kiabálva kezdte elmesélni a különös álmát, amiben egy telefon életre kelt.
A végére azért odatette: - Anyu, kérek egy kakaót! Erre megcsörrent a telefon. Az éjjeli kis mászkáló Anna telefonja volt. A sötétben életre kelt és hozzánőtt a nőhöz. Karcsi kirohant a szobából. Egyenesen édesapjába ütközött, ráborítva a frissen készült, forró kávét. Józsi mérges lett és megkérdezte fiát, hogy miért rohangál és sikongat ilyen korán. Mire ő elmondta neki, hogy anyukája telefonhangon beszél. Józsi elnevette magát és rászólt: - Ne beszélj butaságokat! Erre Anna kijött a szobából, de mintha nem is ő lett volna. A fiúk megdöbbenve nézték a nőt. Fején, pontosabban a fülén csüngött a telefon, amin Anna előző nap a főnökével beszélt, de most nem ő beszélt. A telefon irányította. Hirtelen nem is tudták, mit tegyenek. Józsi kihívta a mentőket és felhívta Karcsi nagyiját, hogy vigye el a fiút iskolába. Hamar megjött a nagymama, így Karcsira mér nem kellett figyelni. A mentőknek nem volt túl nagy szerencséjük, mert még mindig hóvihar tombolt. Az orvos megállapította, hogy csak egy nagyon kockázatos műtéttel lehetne megmenteni a szerencsétlenül járt nőt, de ő ezt nem vállalja. A telefon-Anna eközben csörgős hangon a világuralomra-törési terveit szavalta. Józsi eldöntötte, hogy vállalják a műtétet, de csak akkor, ha sikerül megfelelő orvost keríteni. Annát az egyre nagyobb hóvihar közepette nehezen, de beszállították a kórházba. Orvost is kerítettek, aki mindent előkészített a másnapi műtéthez.
Az éjszaka ismét különös fordulatot hozott. A vihar egyre csak nőtt és nőtt ahelyett, hogy lecsillapodott volna. Nem volt áram, semmi nem működött. Még térerő sem volt. A telefon-Anna nem tudott kommunikálni a többi gonosz telefon-emberrel. Így hát levált róla és összetört.
Reggel mindenki döbbenten nézte, mi történt. A család boldog volt, hogy visszakapták szeretett Annájukat, méghozzá sértetlenül. Eldöntötte, nem viszi többet haza a munkáját, nem telefonál olyan sokat, és minden este kikapcsolja a mobilját, további balesetek elkerülése végett. Ezután boldogan élték tovább az életüket.

• Előző
• Tovább