Történetem nem evilági. Valahol távol az univerzumban van egy hely, ahol még a középkorban jár a nép. Ennek a bolygónak a neve Evion. Itt viszont nem csak emberek élnek. Félszerzetek, orkok, ogrék és egyéb más lények is találhatóak itt. Én is itt élek ezen a bolygón.

A nevem Anatol Au Vera. Szent Cuthbert szerzetese vagyok. A megtorlás és jóság alázatos szolgája. Egyik nap kaptam egy levelet. Értesítettek, hogy ellopták a Szent Megtorlót, Cuthbert varázslatos buzogányát, ami akár négyszeresére is növelhette egy lény erejét. Mások számára csak egy elhasználódott bunkósbotnak tűnne, de egy hozzáértő szem felismeri benne a buzogányt. Meg kellett találnom a buzogányt, még mielőtt valaki óriási pusztításokat végezhetne vele. Elindultam hát a hegyekből, hogy megtaláljam a tolvajt, de hamar rá kellett jönnöm, hogy egyedül kevés vagyok. Egy csapat lesben álló goblint sem tudtam legyőzni. Szégyenszemre elfutottam két kihegyezett gallyal a lábamban. Így hát alig egy órával indulásom után el kellett használnom az első életitalomat. Már csak négy maradt. Szükségem volt egy csapatra.
Két nappal később megérkeztem egy koszos, erősen szagos városba. Alig tettem meg hat lépést, de máris elszaladt a lábam előtt egy patkánycsorda. Amint beljebb értem a faluba, egyre inkább biztosabb voltam abban, hogy itt tombol a fekete halál. Legszívesebben el is mentem volna, amint lehet, de szükségem volt élelemre. Be is tértem egy kocsmába. Hamar rájöttem, hogy jobbkor nem is térhettem volna be. Bent egy tökéletes csapat fogadott. Egy asztalnál épp egy hosszú vörös szakállú, hosszú vörös hajú zömök, mély hangú törpe férfi, egy hosszú ébenfekete hajú, magas, sovány, szép elv nő és egy kifejezetten apró, rövid, barna hajú, sovány félszerzet nő társalgott. Először megvettem az élelmet, amiért jöttem, majd megszólítottam a társaságot:
- Jó napot! A nevem Anatol Au Ve…-kezdtem, de a félszerzet félbeszakított.
-Térj a lényegre hapikám!
-Ne légy ilyen modortalan, nem akarjuk elkergetni az embereket - csitítgatta a félszerzetet az elf.
-Szeretnék egy munkát ajánlani maguknak. Vissza kéne szerezni a…- kezdtem a mondókám, de most a törpe szakított félbe.
-Nem mindegy mi a meló? Egy törpe nem futamodik meg, vállaljuk!- ordított fel, de úgy, hogy az egész kocsma beleremegett.
-De mégis mi lenne a munka?- tette fel bátortalanul a kérdést az elf.
-Nem mindegy az?- kapott fel mindannyinkat a törpe és már futott is ki a kocsmából.
-Most miért futottunk el ilyen gyorsan?- tettem fel a kérdést.
-Nincs elég pénzünk kifizetni a kaját- felelte a félszerzet.
-Értem- mondtam, de már kezdtem kételkedni abban, hogy jól választottam csapatot.
Hamarosan elhagytuk a falu határát.
Percekkel később a törpe kifulladt, de a fizetést megúsztuk.
-Szóval mi is lenne az a munka?- kérdezte az elf.
-Meg kell keresni egy ellopott ereklyét?- tette föl a kérdést szinte válaszként a félszerzet. Szemében mohóság csillogott.
-Így igaz. A Szent Bosszúállót - feleltem.
-Jól hallottam, a Szent Bosszúállót?- kérdezte a félszerzet kissé elvékonyodott hangon.
-Igen azt. Talán valami gond van?- kérdeztem. Nem értettem mi baja.
-Nem, nem, semmi…-mentegetőzött, de én éreztem, hogy titkol valamit.
***
Azóta eltelt két hét. Megtudtam, hogy a törpe neve Kastor és egy harcos, az elf neve Lia és ő egy varázsló, míg a félszerzetből nagy nehezen kihúztam, hogy a neve Seraphina és a kasztja kalandor. Megtudtam, hogy Kastor szeret kártyázni, Lia kedvenc varázslata a fagykör, csak nem mindig van elég hely hozzá, továbbá Seraphina mindig a táskáját szorosan magához ölelve alszik, nehogy ellopják a dolgait. Viszont nagyon furcsának találtam, hogy miért van egy félszerzetnél egy plédbe becsomagolt tárgy, ami akkora, mint ő maga. Már kérdeztem a tárgyról őt, de elküldött és kioktatott, hogy mit érdekel az engem.
Már két hete nem történt semmi. Semmi hír nincs a Szent Bosszúállóról, de még egy olyan lényről sem, amely óriási erőre tett volna szert hirtelen. Úgy dél körül lehetett, mikor egy városba érkeztünk. Jó volt végre újra a civilizációban lenni. Feltöltöttük a tartalékainkat, majd négy nap múlva ismét tovább indultunk Aznap este, mikor épp egy erdőben jártunk, egy mély, reszelős hangot hallottunk a fák közül:
-Húzd!
Hirtelen mind a négyen elvesztettük az egyensúlyunkat és egy hálóban kötöttünk ki, ami egy fáról lógott le. A fák közül banditák bukkantak elő. Utoljára a főnök bújt elő. Furcsa mód ember volt. Én egy orkra számítottam Arcán egy nagy sebhely éktelenkedett. Fején nem volt haj.
-Adjátok ki a buzogányt a nagy lyukon, vagy meghaltok!- szólt, s ránk szegezte számszeríját.
-Húzódjatok össze! - súgta nekünk Lia, majd azonnal egy kis tűzcsóva bukkant elő ujjából, ami eltalálta a hálót. A háló leesett a földre velünk együtt, de a számszeríj elsült. Éreztem, hogy van valami nehéz rajtam. Legörgettem magamról és egyszer csak észrevettem, hogy a gúnyám véres. Nem értettem miért, de aztán megtudtam. Az a súly, ami rajtam volt, az Kastor volt, akinek fejéből egy nyílvessző állt ki. Ráeszméltem, hogy mi történt. Nem estünk elég gyorsan. Lia sokkot kapott. Seraphinát leterítették.
- Gyorsan! Add ide a plédet! A plédet!- kiáltozott.
Gyorsan kellett cselekednem. Odadobtam neki, benne a bebugyolált eszközzel. Ő azonnal fölkapta a ráterülő orkot, majd fél kézzel elhajította. Nagyon meglepődtem. Ez hogy lehetséges?
- Csak nem… De. Ez a Szent Bosszúálló! Mit keres ez nála? Ő lopta el? Az nem lehet - gondoltam.
A félszerzet gyakorlatilag egyedül elbánt a bandával és ki is fosztotta őket. Lia pár perc múlva magához tért. Megállapította, hogy Kastor meghalt. A nyílvessző által ejtett seb nem végzett vele, még szenvedett addig, amíg el nem vérzett. Elástuk Kastort, majd elindultunk a következő városba. A félszerzet egy szót sem szólt.
Akárhányszor próbáltam beszélni Seraphinával, csak nagyon kevés dolgot osztott meg velem, a buzogányról pedig semmit nem mondott. Bármikor, mikor el akartam kérni a Bosszúállót, nem adta oda. 
***
Újabb egy hét telt el. Ma három napja Kormod városban szállunk meg. Mikor elindultunk a vegyeskereskedésbe mind a hárman, az utcán egy hangot hallottunk.
-Hé! Megállni! Katonaság!
Ekkor Sera elkezdett futni, de hiába.
Hamarosan elkapták és bezárták egy várbörtönbe. Halálbüntetést kapott, annyi bűnt követett el szinte minden városban. De legalább én visszakaptam a buzogányt és elvittem a szentélyembe Liával. Végül én ott maradtam a hegyekben, Lia pedig továbbált.

• Előző
• Tovább