Egyszer azt álmodtam, hogy megölték a barátnőmet. Másnap elmeséltem Vivinek a dolgot:
- Megölt valaki! Az álmomban!- mondtam rémülten.
- Tényleg? Hol? Ki? Mikor?
-A sikátorotoknál, ahogy mentél haza, valamikor fényes nappal, nem tudom hogy ki: egy hosszú fekete hajú nő. Az arcát nem láttam.
- Nevetséges!- szólt egy picit rémülten.
-Lehet. De légy szí’ ne menj arra haza! Sose lehet tudni, veszélyes környék!
-Jó-jó! Ha ilyen szépen kéred, megteszem.

Nagyon megnyugodtam. De legeslegbelül éreztem, hogy arra fog menni. Hisz az a legrövidebb út.
Másnap nem jött suliba. Nagyon rossz érzésem volt. Mi van ha… NEM! Biztos csak beteg! - nyugtatgattam magam. De nem sikerült. Senkinek se mondtam el az álmom. Aznap arra mentem. Szerencsére tényleg csak beteg volt, még élt. Megbeszéltük, hogy minden nap viszem neki a leckét, meg még azt is, hogy amikor jön suliba, akkor együtt megyünk. Hamar eltelt ez az idő. Hétfőn mentem érte. De sajnos késő volt. Már elindult a suliba. Sietve utána mentem. Sajnos túl későn. Pont ott. Pont nappal, és ott futott egy zsákkal a hosszú, fekete hajú nő. Visszafordult és rám lőtt. Szerencsére nem talált el, mivel futott és nem tudott célozni. Azonnal hívtam a mentőt és a rendőrséget. A mentővel sajnos elkéstem. Sírtam és sírtam. Mért jöttem később? Ha időben jövök, ez nem történik meg.
A rendőrök nyugtatgattak: -Biztos nem a te hibád. Hidd el! Különben is, ha előbb jössz, talán te se élnél.
-Ez igaz- suttogtam sírva.
Azon a héten nem mentem suliba, még a rendőrőrsre se, hogy elmondjam mi, és hogyan történt, mivel a boncnokok se tudtak megállapítani semmi kézzel foghatót, még azt se, hogy milyen fegyverrel lőttek, mert eltűnt a lőszer. Egy idő után, mikor már felfogtam a dolgot és összeszedtem magam,bementem a rendőrségre…. A főnök! Egy hosszú fekete hajú nő. Ez nem véletlen! Ő volt! Ő lőtt rám! Úgy tettem, mintha rosszul lennék. Mégse mondhattam azt, hogy a főnökük gyilkos. Lehet, benne vannak ők is a buliban.
Összehívtam a legjobb barátnőimet, hogy megoldjuk az ügyet. Elmeséltem nekik a dolgot, próbáltam úgy, hogy nem sírok.
-Mit gondolsz? Mit tegyünk?-kérdezték a többiek.
-Nem tudom. Ezért is hívtalak titeket. Oldjuk meg az ügyet! Benne vagytok?
-Igen!-hangzott el mindenki szájából.
-Hajrá!-mondtam. -Először is: nem szólunk senkinek! Másodszor: felszerelés! Távkapcsolat. Lau és Kinga, ez a ti dolgotok!
Kriszti és Fudzsi, ti újra átgondoljátok az ügyet! Sejli és én a többi felszerelést, és a szervezettséget intézzük. Oké?
-Igen!- szólt mindenki.
Mindenki megtette a dolgát. Hazamentünk s lefeküdtünk. Aznap megint megálmodtam egy újabb gyilkosságot. Egy érdekesség volt benne, most nem lövés, hanem késelés volt. Másnap elmondtam a csapatnak a dolgot. Elhatároztuk, hogy megakadályozzuk. Mi magunk kiszámoltuk, hogy az előző álmom után 1 hétre történt a gyilkosság. Ez is így lesz. Addigra felkészültünk. Még a szépítkezésre is volt időnk.
Eljött az idő, a gyilkosság napja (szerintünk). Mivel csak annyit tudtunk, hogy megint nappal és ugyanott fog történni a gyilkosság, ezért kiírattuk magunkat a suliból. Terv a következő volt: Lau és Kinga mikor meglátják az áldozatot, mi megállítjuk a fekete hajú nőt. Ugyanis megint őt láttam tettesként.
Az áldozatot megmentettük, azonban a gyilkost nem kaptuk el, viszont megjelöltük egy olyan tollal a kezét, ami csak UV fényben látszik. Azért mert az őrsön ilyen UV lámpa van. Egy picit, de látszani fog.
Még aznap bementem az őrsre. Direkt a főnököt kértem, hogy ő hallgasson ki. Megnéztem a kezét. Rajta volt a jelölés! Ő volt a tettes, a gyilkos! Azért hogy ne legyen feltűnő, habogtam összevissza.
Elhatároztuk, hogy szólunk a környei rendőrségnek az ügyről. De nem volt bizonyíték, mivel a jelölést lemosta, míg ott voltam. Így hát csak az én szavam maradt. De egy gyerek szava? Nem sokat ér. A hosszú hajú nő pedig úgy is letagadta volna. Tehát tetten kell érni.
Egy hét múltán, miközben gondolkodtunk, hogy hogy kapjuk el, megint megálmodtam, hogy meg akar ölni valakit. Most már el kellett kapni. Azt találtuk ki a lányokkal, hogy felvesszük videóra, de mivel senkinek se volt, ezért összedobtuk rá a pénzt és vettünk egyet. Egy hét elteltével eljött az idő ismét. Most sikerülni fog! Amint megláttuk az áldozatot és a gyilkost, hívtuk a mentőket. Biztos, ami biztos. Felvettük a gyilkossági kísérletet. De azt mégse hagyhattuk, míg teljes munkát végez. Mivel most nem volt nála semmiféle fegyver, így sikerült elkapnunk. Hívtuk a környei rendőrséget, hamar ki is jöttek, elvitték a fekete gyilkost.
Sajnos az nem derült ki, benne volt-e a többi rendőr? Ezt már nem is fogjuk megtudni. Talán a sors akarta, talán megbánták tettüket? Talán.
Nagyon sok dicséretet, díjakat és munkát is kaptunk. Mert kiderült, nem Vivi volt az első áldozata és már régóta nyomoznak az ügyben. Ezentúl minden gyilkosságot megvizsgáltattak velünk. Persze a felnőttek voltak a főnökök. De mi hallgatunk rájuk? Naná, hogy néha nem!

• Előző
• Tovább