Meghívó
- Készült: 2020. augusztus 23. vasárnap
„Digitális környezet a köznevelésben Fejlesztés a Tatabányai Tankerületi Központ intézményeiben” projekt keretén belül „ Író - olvasó találkozó és szövegértési verseny LEGO eszközökkel” című rendezvényen vettek részt a 4. c osztályból Flekenstein Milán és Horváth Balázs István tanulók. A verseny, ami a Császári Zrínyi Ilona Általános Iskolában került megrendezésre Palásthy Ágnes írónő játékos könyvbemutatójával kezdődött. Majd szövegértő feladatlapokat kaptak a gyerekek. Ezek megoldása után hangosan olvastak és végül a legkellemesebb feladat a LEGO StoryStarter eszközökkel való építés volt.
Az Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola 26 hetedikes diákjának lehetősége nyílt részt venni egy erdélyi kiránduláson. Erre a Határtalanul! program keretében került sor a Bethlen Gábor Alapkezelő jóvoltából. A diákok Bános Éva és Bánfalvi Attila kíséretében tölthettek el négy napot határon túli honfitársaink körében. Ez idő alatt többek között megtekintették a tordai és parajdi sóbányát, a Gyilkos- és Medve-tavat. Továbbá szemügyre vehették Segesvár és Marosvásárhely történelmi emlékeit, Csíksomlyó és Gyergyószentmiklós vallási épületeit, Tamási Áron és Orbán Balázs sírját. Ezeken kívül eljutottak a szejkefürdői székelykapu múzeumba, a Békás-szorosba és a korondi vásár forgatagát is átélhették. Az utazás során rengeteg élménnyel gazdagodtak a gyerekek és szívükben szép emlékeket hoztak Erdély csodáiból.
A program megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával.
![]() |
![]() |
Iskolánk sikeresen pályázott a Határtalanul! programra, így október közepén 26 hetedikes diákunk utazhat Erdélybe Bános Éva és Bánfalvi Attila pedagógusok kíséretében.
A pályázat célja, hogy a tanulók megismerjék a Magyarország határain kívül élő magyarság életét. A terv szerint 2100 km-t utaznak, s olyan csodálatos helyekre jutnak el, mint a Király-hágó, Kolozsvár, Torda, Székelyszentlélek, Szováta, Parajd, Korond, Csíksomlyó, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Segesvár, Marosvásárhely. Székelyszentléleken ellátogatnak az általános iskolába, ahol közös programon vesznek részt a helyi diákokkal.
A program megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával.
![]() |
![]() |
Oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Oroszlány, 2840 Havasi Márton utca 1-3.
Telefon: (34) 361-155, 361-145
Fax: (34) 361-155
Email: iskola[kukac]hunyadi.oroszlany.hu
OM: 031829
"Szülők és Pedagógusok a Gyermekekért" alapítvány
Adószám: 19148463-1-11
Honlap elérhetősége: https://www.gyermekekertalapitvany.hu/