Már sok éve foglalkoztat az a gondolat, hogy édesanyámnak milyen emlékei vannak az ő gyermekkoráról és két meghatározó személyről, az ő nagyszüleiről.
„A nagyszüleim nekem nagyon sokat jelentettek. Drága apai nagymamám személye egész gyermekkoromat meghatározta. Most, hogy már nem él évek óta, hiányzik, gyakran álmodom róla. Tudtam, hogy el kell majd mennie, de ezzel a gondolattal soha nem tudtam megbarátkozni. Egyszerre volt nagymamám, barátnőm, akihez mindig minden gondommal fordulhattam. Érett fejjel végiggondolva ma már úgy hiszem, ha ő nem lett volna, biztosan másképpen alakul az én életem is. Most, hogy már csak a dombtetőn lévő temető öreg tölgyfái alatt lévő sírkövet látogatom meg egy évben egyszer, most értettem igazán meg, mit veszítettem el.

Kis Adrienn egy boldog és harmonikus családot tudhat a magáénak. Férje Zsolt és kisfia Levente a legfontosabbak számára.
Tíz évvel ezelőtt találkoztak a Havai-szigeteken. Mindketten nyaralni voltak ott a barátaikkal. Egyik éjszakán találkoztak az egyik bárban. Nagyon megkedvelték egymást, de a hátralévő napokban elkerülték egymást. Egy hűvös, borús reggelen Adriennt egy sürgős üzenet várta. Testvére volt, aki elmondta, hogy az édesanyjuk kórházba került. Adrienn gyorsan összepakolt és kiment a reptérre. Szerencséjére épp előtte mondta le az egyik utas a helyfoglalását. Nagy meglepetésére a bárból megismert Zsolt ült a széke mellett. A repülőúton még közelebb kerültek egymáshoz. Ma már boldog házasok.

Egy pénteki napon kosárlabdaedzés volt a sportcsarnokban.
Ment a játék, de amikor felugrottam, ráléptek a lábamra és elszakadt a cipőm. Kétségbe estem, mert másnap meccs volt. Az edzés után szomorúan sétáltam hazafelé, amikor megpillantottam egy cipőt a fűben. Régi piros tornacipő volt, de nem volt másválasztásom.

10 éves lehettem, amikor anyáék elvittek egy íjászbemutatóra. Ahogy néztem a sebesen száguldó íjakat, tudtam, hogy ettől az élménytől nem foszthatom meg magamat. Vége volt az előadásnak és én rögtön közöltem szüleimmel, hogy én is szeretnék íjjal lövöldözni. Először furának tartották, de egyre gyakrabban gyötörtem őket, hogy vegyenek nekem egy nyilat, amíg végül sikerült meggyőzni őket legalább arról, hogy a papám készítsen nekem fából egy nyilat. Ő rögtön neki is kezdett. Fogott egy jó erős és vastag gallyat, kicsit megfűrészelte a végét és egy fehér, erős gumikötelet feszített rá húrnak. A nyílvesszőket pedig gallyakból készítette, és kicsit kihegyezte a végét, hogy egyáltalán beleálljon a célpontba.